| on 20-02-2008 22:45 |
| Views |
1757  |
|
|
|
Rekordgyorsasággal került be az országos rendezési tervbe az
Esztergomot és Párkányt összekötő új, kétszer kétsávos híd, valamint a
Zsámbéki-medencéből induló M11-es autópálya is.
Ocskay Gyula, az Ister-Granum Eurorégió fejlesztési ügynökségének
ügyvezetője szerint, ha 2010 körül elkészülnek a kiviteli tervek, akkor
2014 és 2020 között akár meg is épülhet az átkelő és a gyorsforgalmi
út.
Az Európai Unió 1993-ban Krétán, majd 1997-ben Helsinkiben jelölte
ki azokat a legfontosabb vasúti, vízi és szárazföldi útvonalakat,
amelyek az egységes európai gazdasági térség kialakításában
kulcsszerepet játszanak. Ezeket a vonalakat az EU kiemelt fejlesztési
területként kezeli, ennek megfelelően a megvalósításukat támogatja.
Magyarországot négy ilyen jelentős közúti-vasúti és egy vízi folyosó
érinti. Az V/C jelű, déli irányban az M6-os nyomvonalán haladó korridor
északi meghosszabbítása révén Budapest két kelet–nyugati és egy
észak–déli tengely metszéspontjába kerülhetne, így a közép-európai
térség legfontosabb kereskedelmi-üzleti centrumává válhatna. Az
észak-déli tengelyhez tartozna az M11-es út, mely a Zsámbéki-medencéből
indulna Párkányig, ahonnan tovább Léván, Körmöcbányán keresztül vezetne
Krakkó felé.
Az új út ötlete 1999-ben született meg: Dobosi Tivadar, a megyei
közútkezelő kht. akkori ügyvezetője és Molnár László, a FŐMTERV Rt.
elnök-igazgatója javasolták, hogy az akkor hatályban lévő magyar és
szlovák területrendezési és hálózatfejlesztési jogszabályokban
lefektetettekkel szemben ne a Vác-Parassapuszta (M6-M0-M2), illetve
Ipolyság-Besztercebánya-Rózsahegy (R3) vonal valósuljon meg, hanem a
Zsámbéki-medencén és Esztergomon át, a Garam völgyében Turócszentmárton
irányába vezessen az új, észak-déli út. Ezzel a javaslattal keresték
meg 2000-ben Meggyes Tamás polgármestert, aki azonnal az ügy mellé
állt. „2001. június 26-án, amikor a témában az első konferenciát
megrendeztük, az ott megjelent előadók szinte kivétel nélkül, óvatosan
vagy egyértelműen, elvetették az ötletet. Ám az azóta eltelt hat év
során egyre több társat találtunk, a racionális érvek sokakat
meggyőztek, és párthovatartozás nélkül dolgoztak az új folyosó sikerén”
– számolt be a kezdetekről Ocskay Gyula. Az ötletet követően pedig
Esztergom és az Ister-Granum Eurorégió gyakran erején felüli
erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a korábban hatályos, a
fejlesztéseket meghatározó jogszabályok megváltozzanak, ennek
köszönhetően hat év kemény munka után bekerült az országos
területrendezési tervbe az M11-es gyorsforgalmi út. Így az autópálya
megépítésének csupán a dátuma kérdéses, igaz egyelőre Szlovákiában még
nem született meg a végső nyomvonalról szóló döntés.
A Mária Valéria híd azonban kamion- és komoly tranzitforgalomra nem
alkalmas, így egy új hidat is kell építeni Esztergom és Párkány között.
Az eurorégió és az Útgazdálkodási Koordinációs Igazgatóság 2005-ben a
hídra látványtervpályázatot írt ki, mely alapján elkészülhetett a
megvalósíthatósági tanulmány is. Hogy pontosan miként fog kinézni a
híd, még nem tudni, ám az biztos, hogy kétszer kétsávos lesz, és a
várostól nyugatra, a Prímás-sziget csúcsánál épül meg. A régiós
fejlesztési ügynökség ügyvezetője szerint, ha európai uniós
támogatással 2010 körül elkészülnek a kiviteli tervek, akkor 2014 és
2020 között megépülhet az autópálya, illetve a híd. „Ha megvalósul
elképzelésünk, és utána a következő nemzeti fejlesztési tervnek is a
részévé válik, akkor van rá esély, hogy 2014 és 2020 között ez a híd
megépüljön az autópályával együtt. Ezt multinacionális cégek
bevonásával, kiterjedt lobbitevékenységgel is meg szeretnénk erősíteni.
Azokkal a cégekkel folytatnánk együttműködést, amelyek érintettek a
nyomvonalon. Emellett egy hatástanulmány elkészítését is javasolni
fogjuk, melyet lengyel, szlovák, horvát részvétellel dolgoztatnánk ki
az INTERREG IVB program pénzügyi hozzájárulásával” – zárta az említett
feladatokkal Ocskay Gyula.
Forrás: www.kitekintő.hu
Last update: 20-02-2008 22:45
Users' Comments (0)
|
|
|